Závorszky-Simon Márton The trees will blackened hands című kiállításáról
„A föld a napnak szolgája csupán, / A nap az isten, s tűz az őserő!”[1] A tűz elem az anyagi létezés utolsó állomását képviseli. Azt a beavatási fázist, amikor a lélek megszabadul a tisztátalan, négy elemre épülő anyagiságtól. A tűzzel való egyesülés kilépést is jelent az anyagi világ univerzumából a lelkek univerzumába, ezért számos halotti kultuszban is kiemelt szerepet játszik. A The trees will burn blackened hands című kiállítás erre az elemre irányítja figyelmünket, hiszen Závorszky-Simon a Vízivárosi Galérában bemutatott festményeinek, installációinak javarészét lángokkal formálja-dekonstruálja.
A tűz esszencialitása és archetipikus minősége is alapvető, szerepel Arisztotelész-Empedoklész „föld, víz, levegő és tűz” minőségekre épülő négy elem-tanában, majd a középkori kozmológia és az alkémiai hagyomány egyik alapmintázataként. Másrészt a tűz az isteni természetű bolygók és a nap szubsztanciáját képviseli.
A tűz és – a vele analogikus sorba állítható – rítusok utáni sóvárgás éppen olyan alapvető, mint a víz iránti szükségletünk. Pszichoanalitikus olvasatban a tűzhasonlóan a fákhoz, emberekhez, egy házhoz vagy az égbolthoz – az érzések, indulatok lakmuszaként, vagy projekciós felületeként is szolgál. A jelen hipermediatizáltsága lecsökkenti az ember egyik alapvető lelki igényét, a transzcendens élmények megéléséhez való hozzáférést, sőt az alapvető fizikai ingerek, végül maga a fizikai valóság is háttérbe szorul. A rítus már nem hatja át az élet teljességét.
Závorszky-Simon azért transzcendálja újra a kortalan archetípusokat, hogy a vágyott, öröklétből kihasítható, rítuspillanatokat, amelyek a saját időből való kilépést lehetővé teszik, saját maga és a néző számára is létrehozza. A mindenkori létélmény kifejezésére alapvető archetípusokhoz (tűz, fa, oltár, rózsa, erdő, gyermek, város) és egy általános értelemben vett rítusok szakralitásához nyúl, ezért a kiállítótér közelebb helyezhető egy kortalan beavatási helyszínhez, mint egy kortárs white cube térhez.
A ritualitás és az archetípusok mellett Závorszky-Simon Márton művészetének az európai romantikával való összeolvasását termékeny szempontnak gondolom. Egyrészt egy itthoni tudománytörténeti jellegzetességből fakadóan, amit a 20. század első felének egyik jeles elméleti írójához, Kállai Ernőhöz köthetünk. Kállai az itthoni biomorfikus-szürrealista művészet meghatározásakor A természet rejtett arca című könyvében, elsősorban Gyarmathy Tihamérral kapcsolatban vezette be a bioromantika terminust. Az idézett könyvben, ahogyan arra Hornyik Sándor is rámutatott, furcsamód „nem a modern fizika, vagy a modern természettudomány világképe dominál, hanem inkább a Kállai által felfedezni vélt idealista, új világkép heroikus romantikája”[2]. Kállai „a bioromantika fogalmát és művészetét a realista és naturalista művészet racionalizmusával és materializmusával szemben definiálta”[3].A Természet rejtett arcában, ugyanakkor mintha felsejlene a mágikus világképek univerzális animizmus hite is, amelyben minden létező között az atomoktól az összetett felépítésű testekig kapcsolat, illetve mindenütt jelenvaló harmónia jöhet létre, s ez „valamiféle megfoghatatlan teremtőerő létezését”bizonyítja. A „természet rejtett arcát” kutató az anyagi világban az alkotás anyagai által elmerülő, attól mégis minduntalan elszakadni vágyó, alapvetően romantikus attitűd, úgy vélem Závorszky-Simonnal is rokon.
Ha látómezőnket egy tágabb kontextusra, az európai archetípus-kritikai irodalomra vetjük, egy név biztosan fennakad még, Gaston Baschelardé. A francia származású jungiánus szimbólumkutató monográfiát szentelt többek közt a tűznek vagy a víznek, s ezeket az archetípusokat olyan erős érzelmi erővel bíró képként határozta meg, amelyek „illúziók felé terelik” a tudós elme racionalitását. Ebből kiindulva az a következtetésem, hogy vizuálisan hozzáférhetővé tett archetípusok is hasonló hatásmechanizmussal rendelkezhetnek. A nyelvi és képi archetípusok hatásmechanizmusa tehát a zenéhez hasonlít, mely az ember kognitív voltára ható logosszal szemben, Nietzsche szavaival „közvetlenül találja el a szívet, mint az igazi általános nyelve, amelyet mindenütt értenek.”[4] Kiss Lajos András Gaston Bachelardról írt Imagináció és materiális fenomenológia című tanulmányában mutatott rá arra az episztemológiai beavatási útra, amelyben a tiszta tudományos racionalitás világát a poézis, a formák, a képek és a mítoszok kedvéért hagyja hátra. Baschelard a művészet intutív, érzelmi alapú befogadását és művelését a „száraz, hideg” tudományos racionalitással azonos vagy fejlettebb tevékenységnek tekinti. A mágikus képek kortárs kiritkájával és hermeneutikájával foglalkozó kortárs angolszász tudományosság egyik kortárs húzóneve W. J. T. Mitchell képtipológiájában szereplő „mágikus képeket” elsősorban a kortárs digitális kultúra felől vizsgálja és a funkcionalitásuk felől tagolja rendszerbe. Mitchell találóan provokatív könyvcímmé tett kérdését, ti. What do pictues want? úgy vélem, termékeny a képek (a látható festészet) primátusát (a vakoknak való költészettel) a szóval szemben hirdető, vagyis a paragone vitahagyományra, az archetípusirodalomra és nem utolsó sorban magukra a művészi megnyilatkozásokra vonatkoztatni.
Tehát mit akarnak tőlünk Závorszky-Simon képei? Elsősorban hatni. És magukhoz vonni. Eltávolítani a gondolkodás nem ritkán őrjítő, körkörös spekulativitástól. Odavinni az őselem káprázatához, amit az önnön magával játszó tűz okoz, s mely vágyat kelt a poétikus ábrándozásra, amelynek előképét a klasszikus és kortárs romantika irodalmában felleljük.
A „tűz-isten fénnyel kent üstöke” és a tűzáldozat poézise és a hozzá kapcsolódó fogalmak kiemelkedő szerepbe kerülnek a költészetben Edgar Allen Poe-nál, Lautremont-nál, Novalisnál és a kiállítás címének szerzőjénél a költőként sem elhanyagolható kortárs Nick Cave-nél, vagy a prózai műfajt képviselendő olyan rendkívül szenzitív és naiv szépségű, mesés boszorkány regényekben, mint E. T. A. Hoffmanéi. A tűz elem, amely vágyakozást és vágyódást kelt A tűz keltette vágyakozás jólesőn átfűti egész lényünket, ugyanakkor perzsel és kínoz. Ezek az erős érzetek újabb távlatokat nyitnak, s olyan expresszív, imaginatív tereket hoznak létre, amelyekben, lánggal ölelt városok, roncsolt és vagy teljesen lerombolt tájak emlékeit hozzák fel, én szubjektíve a francia forradalom reminiszcenciájaként olvasom a 2023-ban befejezett Égett várost, de ebbe a csoportba sorolható egy másik mű is a kiállításon, a második háború világégése során porig rombolt Dreza látképe, amelyet Závorszky-Simon 2022-ben festett. Az említett archetípusokhoz nyúl a rózsa és az erdő szerepeltetésével, amely még jobban régebbi kulturális rétegekbe vezetve, elsősorban középkori mitologémákat idéznek fel bennünk. Ez erdő a lélek eltévedésének és beavatásának helye, ez kerül középpontba a Trees will burn blackened hands című munkán, a rózsa pedig a vágyott dolgok (erények, szerelem, szépség) tartományok csábító világát képviseli, mely a nagyobb jóért (mint például Marsilio Ficino szerelemeszménye?) kerülhet feláldozásra.
A galéria egyik fő axisában kapott helyet az eredetileg installációként felépített, azóta már nem létező mű fotója alapján készített Sacrificatio című munka, amely a Závorszky-Simon védjegyévé vált eljárással a fotó alapú egyéni dekollázs technikával hozott létre. Hogy pontosan milyen technikai eljárással készülnek a munkák, abban két kisebb kép megfigyelése segíthet. Mint ahogyan azt hangsúlyoztam, Závorszky művészetében nemcsak az archetípusok, a romantikus képi nyelvezet, hanem a rituális reprezentativitás is kiemelkedően fontos. Az oltár szó konnotációiban megtaláljuk az égő áldozat jelentést is.
A kiállításon a nagyméretű főművek mellett helyet kaptak az utóbbi évek kiemelkedő ciklusainak (vö. Boszorkány-sorozat) egyes darabjai, egy rejtett önarckép illetve szentimentalista jegyeket hordozó kislányportré is, tehát a tárlat összefoglalja Závorszky-Simon utóbbi néhány éves termésének kiemelkedő darabjait, de az korántsem alkot teljes képet a körülbelül egy évtizede tartó alkotói folyamatról, amely egy igen változatos és gazdag anyag.
A kortárs művészet első vonalát képviselő művészek közül elsősorban Anselm Kiefer nevét lehet említeni, Závorszky-Simon e fumázs alapú műveinek egyik legközvetlenebb analógiájaként. Kiefer szakrális-rituális indíttatású munkáin a lángdekonstrukciót szintén képformálási eljárásai közé vonja. De megemlíteném a japán származású kortárs amerikai művészt Cai Guo-Qiang-ot, aki puskaporos robbantási effektet használ mítikus lényeket gyakorta megjelenítő monumentális és expresszív munkáin. Az itthoni analógiapalettán az égetés eljárással egy korszakában szintén kísérletező Klimó Károly és Kopasz Tamás neve említhető, de távolabbi rokonnak érzem Závorszkyval a Tölg-Molnár Zoltán képviselte – amelyet tanítványa, a japán származású Fukui Yusuke is átértelmez és folytat – minimalista-konceptuális festői vonulatot is.
Végül a már megidézett tűzmonográfus, Gaston Bachelard szavaival zárom írásomat: „A szeretet, a halál és a tűz egy helyről erednek. A lángok szívében áldozattá válva a főnix az örökkévalóságról vall nekünk. Ez a nyomtalan, teljes halál a garancia arra, hogy személyiségünk egésze több a láthatónál (egész személyiségünk továbbindul). Mindent elveszíteni annyit jelent, mint mindent megnyerni. A tűz tanítása világos: Minden tapasztalat, minden szeretet vagy erőszak megélése után eljön az idő, amikor mindent fel kell adni, tenmagadnak kell megsemmisülnie… “[5]
[1] Tompa Mihály: Az üres koporsó (vers) https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Verstar-verstar-otven-kolto-osszes-verse-2/tompa-mihaly-9406/elbeszelo-koltemenyek-A00C/1847-A47F/az-ures-koporso-A5BD/ Letöltés ideje: 2024-01-17
[2] Hornyik Sándor: A természet rejtett arca Gyarmathy Tihamér festészetében, Ars Hungarica, 2000., 28. évf. 2. szám, 312. Online: https://epa.oszk.hu/01600/01615/00075/pdf/EPA01615_ars_hungarica_2000_02_309-320.pdf Letöltés ideje: 2023-12-20
[3] I. m., Uo.
[4] Az idézet Friedrich Nietzsche A tragédia születése közvetlen szövegelőzményének tekinthető Das griechische Musikdrama címmel a1870-ben a bázeli egyetemen tartott előadásából származik. Vö Kővári Sarolta: A zene erejétől a nyelv hatalmáig – Nietzsche korai nyelvfelfogása, Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Irodalomtudományi Doktori Iskola, Doktori értekezés, Pécs, 2018., 70. Online: https://www.academia.edu/38134948/A_zene_erej%C3%A9t%C5%91l_a_nyelv_hatalm%C3%A1ig_-_Nietzsche_korai_nyelvfelfog%C3%A1sa Letöltés ideje: 2023-12-20
[5] Ökotáj, 31–32. sz. 2003. 114.