Závorszky-Simon Márton vagyok. 1988-ban születtem Budapesten. Művész lettem. Művésznek lenni gyakran kórkép. Belső, genetikai, alkati és külső, környezeti, családi tényezők együttes hatása az, ami az egyént a művészet felé sodorhatja.

Igazság- és emberszeretetem, szokatlan, magában elmélyülő intellektusom, érzékenységem ugyan predesztinált a művész létre, de ennyi erővel lehettem volna kutató is. Ennél több kellett. 2008-ban nyúltam örökölt rajzkészségemhez, művészi érzékemhez, kezdetben terápiaként, hogy enyhítsek tudat alatti szenvedéseimen. Nem hiszek a művészek meg nem értésében. Abban hiszek, hogy a művészet sokszor a meg nem értés szomorú mélyében születik. Könnycsepp a sírni nem tudók arcán. Kiáltás a némák ajkán. Csónak, amelyben azok kényszerülnek hánykolódni, akiknek nem jutott part.

Sokáig azt hittem, hogy művész vagyok. Hogy így jön világra az ember. Lánggal. Aztán megtudtam. Nem így jön világra. Őseimtől kaptam a lángot, örökségük e szabadság, e riasztó erő. Ennek a képességnek pedig nagy ára van: vagy lobog, fénye messzire jut, de tüze éget, s a fájdalomtól néha eszét veszti az ember, magát is tűznek hiszi, vagy kialszik, és a sötétben vélem látni igazi magamat.

 

Tovább a Galériába.